PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
„A Környezet Védelméért” Díj 2022
a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének díja
a magyar környezetipar szakmai elismerése 2001 óta
A Díjról
A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) egy olyan szakmai érdekképviseleti non-profit szervezet, amely 1992-es megalakulása óta szervezi és képviseli a hazai környezet- és természetvédelem, a környezetipar szereplőinek összefogását, továbbképzését és elismert, kiemelkedő partnere az államigazgatás, a gazdasági élet szinte valamennyi szereplőjének.
A Szövetségnek immár 260 tagvállalata, pártoló és társult tagja van, akik a környezetvédelem valamennyi szakterületét képviselik.
A KSZGYSZ által 2000-ben megalapított „A Környezet Védelméért” Díj célja, hogy a kiemelkedő környezetvédelmi-ipari és -szolgáltatási tevékenységet folytatók tevékenységét, az e területen működő szakemberek eredményeit és tehetségét elismerje, számukra a Díj odaítélésével szakmai és erkölcsi támogatást biztosítson és lehetőséget adjon az elért eredmények szélesebb körben való megismertetéséhez.
A szakmai zsűri döntésével olyan kiemelkedő tevékenységeket díjaz, amelyeket a társadalom érdekében, a környezet terhelésének csökkentése, a környezetszennyezések megszüntetése, a fenntarthatóság és a körforgásos gazdasági modell érvényesítése érdekében végeznek.
A 2022. évi díjak a KSZGYSZ által szervezett, 2023. május 6-án tartandó 22. Országos Környezetvédelmi Találkozón kerülnek átadásra.
Pályázati feltételek
A nyílt pályázati kiírásban meghirdetett Díj azon szervezetnek, intézménynek, magánszemélynek ítélhető oda, amely a kiírást megelőző évben (2022), illetve az elmúlt években folyamatosan a kiírás céljával összhangban végzett kiemelkedő környezetvédelmi tevékenységet.
A Díj elnyerése „A KÖRNYEZET VÉDELMÉÉRT DÍJ tulajdonosa” cím viselésére és feltüntetésére jogosít.
A Díjjal pénzjutalom nem jár.
„A Környezet Védelméért” Díjra Szövetségen kívüli szervezet, személy is pályázhat, illetve jelölhető.
A pályázás menete:
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. április 10. 23:59
A Díjra jelölt pályázók értesítése: 2023. április 25-ig.
A zsűri döntését követően a Díjak átadására a KSZGYSZ által szervezett 22. Országos Környezetvédelmi Találkozón, 2023. május 6-án kerül sor, a Hilton Budapestben.
A szakmai értékelés:
A beérkezett pályázatokat a KSZGYSZ elnöksége, mint szakmai zsűri bírálja el.
A pályázatok értékelésekor kiemelt jelentősége van a rendelkezésre bocsátott információk minőségének, megbízhatóságának, ezért kérjük törekedjen arra, hogy a jelöléshez kapcsolódó legfontosabb tényeket bemutassa.
„A Környezet Védelméért” Díjat a KSZGYSZ elnöke adja át. A díjazottak nevét és méltatását a KSZGYSZ honlapján közzétesszük, a beküldött pályázati anyagokat azonban bizalmasan kezeljük.
Kategóriák
„A Környezet Védelméért” Díj 2022. évi pályázati felhívása 3 kategóriában várja a jelöléseket:
![]() Vállalkozás kategória pályázati feltételek | ![]() Egyéni kategória pályázati feltételek | ![]() Ifjúsági kategória pályázati feltételek |
A pályázatokat az alábbi űrlapon lehet benyújtani, várjuk jelöléseiket!