HÍREK

Magyar innovációs program indult, ennek első állomásaként jelent meg a 100 legérdekesebb magyar innováció című kiadvány, amiben több mint kétszáz oldalon olvashatunk a legérdekesebb mai magyar találmányokról és fejlesztésekről. Januárban egy jótékonysági gála keretében díjazzák a tíz legkiválóbb innovációt, majd tavasszal kerül megrendezésre Innoexpo néven az első magyar innovációs kiállítás és vásár a Hungexpo területén.

 Az innovációs program első lépéseként száz érdekes magyar innovációt gyűjtöttek egy csokorba. A kiadvány elkészítése során szakpolitikai, pénzügyi és gazdasági szakemberekkel dolgoztak együtt.

Második lépésként Palkovics László miniszter fővédnökségével január 15-én a Stefánia Palotában egy jótékonysági díjátadó és gálaestre kerül sor, többek között a száz innováció képviselőjének részvételével, nagyon fontosnak tartják ugyanis a közöttük lévő kommunikációt is. Itt fogják bejelenteni és díjazni a TOP10 magyar innovációt a szakmai zsűri döntése alapján, hagyományteremtő jelleggel, évről évre.

Harmadik lépésként az első magyar Innoexpo innovációs kiállítás és vásárt a Hungexpo területén rendezik meg 2019. március 1–3. között.

A sajtótájékoztatóra meghívták két olyan cég képviselőjét is, akik szerepelnek a kiadványban.

cleanway logo

Petrovszki Krisztián, a Clean Way Kft. vezetője elmondta, a 2014 óta fejlesztett térképes alkalmazásuk az építésbontási hulladékok problematikájának megoldását segítheti elő. Többek között az építési beruházásokat tudja összekötni a bontásból származó hulladékkal és a rekultiválandó területekkel, ezáltal segítve a nyersanyagáramlást, a körkörös gazdaság létrejöttét és a klímaváltozás elleni harcot.


Ő is kiemelte a kapcsolatok fontosságát. Elmondta, hogy Petrovszki Krisztiánnal a sajtótájékoztató előtt tíz perccel találkozott először, de ezzel a rövid beszélgetéssel többet haladt előre, mint az elmúlt egy hónapban összesen – ezért fontos ilyen kiadványokkal és rendezvényekkel összehozni az innovátorokat.Blaskovich Ákos, a Noah House ökoház projekt vezetője egy olyan házat talált fel, ahol egy család karbonlábnyom nélkül képes élni, minden komfort élvezete mellett. Ez egy bárhol felépíthető ház, ami több energiát termel, mint amennyit használ, akár elektromos autó töltésére is alkalmas.Nagyon fontosnak tartja, hogy a fejlesztők meg tudják osztani egymással a tapasztalataikat, de más információkat, befektetői kapcsolatokat is, hogy a megfelelő módon valósuljanak meg a fejlesztések, hogy nekik és az országnak egyaránt hasznot hozzanak.