5 ország 1 folyó

A Tiszai PET Kupa önkéntesei, a petkalózok végre nemzetközi vizeken is folytathatják folyótisztító munkájukat. A PET Kupa ötletgazdája, a Természetfilm.hu Egyesület idén szeptemberben indította második, nagyrészt uniós forrásból megvalósuló projektjét, az 5 ORSZÁG 1 FOLYÓ (5IN1) programot, melyben a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége szakmai partnerként vesz részt.

A Projekt weboldala

A projekt az Erasmus+ program keretében, Tisza-vízgyűjtő területén osztozó öt ország (Ukrajna, Románia, Szlovákia, Magyarország, Szerbia) iskoláinak, természetvédő társadalmi szervezeteinek, tanárainak és diákjainak részvételével zajlik. Célja, hogy oktatással, szemléletformálással, helyi közösségek aktivizálásával, pozitív gyakorlatok felvonultatásával segítse a folyószennyezés elleni küzdelmet.

A projekt azért is különleges, mert a nemzetközi uniós projektektől eltérő módon a közös nyelv nem az angol, hanem a magyar. Ennek oka nem az, hogy a magyar fél szeretné ráerőltetni gondolkodását a többi félre.

Közös nyelvnek először az angol kínálkozott, de kiderült, hogy a Tisza-mentén nem beszélik elegen és elég magas szinten a nyelvet. Ugyanez volt a tapasztalat az orosszal és más világnyelvekkel. Mivel a PET Kupa célja, hogy különböző országok oktatói, pedagógusai, aktivistái szabadon, kreatívan tudjanak új tartalmakat fejleszteni, együtt dolgozni, ezért esett a választás a magyar nyelv használatára - amely a Tisza vízgyűjtő területén a leggyakrabban és legjobban beszélt közös nyelv.fokozodikA megállapítás most is aktuális, és itt elsősorban nem a vírushelyzetre gondolunk, hanem arra, hogy a Tiszai PET Kupa önkéntesei, a petkalózok végre nemzetközi vizeken is folytathatják folyótisztító munkájukat.

A projekt tehát elindult a közös nyelven, a közös folyóval összekötött országok határain átívelően annak megválaszolására, hogy hogyan menthetik meg a tanárok és diákok a folyót, miként vethetnek véget az évtizedek óta zajló hulladékáradatnak?

5in1 logo cofunded