RENDEZVÉNYEK

Az elmúlt hónapokban megjelenő nemzetközi és hazai stratégiák, útmutatások, megállapodások és irányelvek a környezetbarát, energia-, anyag- és erőforráshatékony működést ösztönzik. Ez kihat a kis-és középvállalkozások mindennapi működésére is, hiszen ezentúl olyan támogatásokra pályázhatnak, amelyek ezen célok megvalósítását mozdítják előre.

Konferencia a másodnyersanyagokról és azok hasznosítási lehetőségeiknek felméréséről, vizsgálatáról

Időpont: január 23. (csütörtök) 10.00 óra
Helyszín: BMGE 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.

A járványügyi készültségi időszak friss információi alapján, a vonatkozó szabályok ismeretében a Szövetség úgy döntött, hogy elhalasztja az idén novemberre tervezett nemzetközi szakkiállítását és azt jövő április 28-30-a között rendezi meg a Millenárison. 

Időpont: 2019. december 10. kedd
Helyszín: Benczúr Hotel, 1068 Budapest, Benczúr u. 35.

A jelentkezés lezárult.

Összefoglaló itt megtekinthető

Az építőipar évente a világ erőforrásainak csaknem felét fogyasztja és hatalmas környezeti lábnyomot hagy.

Időpont: 2019. november 21. csütörtök
Helyszín: Hotel Millennium, 1089 Budapest, Üllői út 94-98.

Fenntarthatósági workshop és képzéssorozat

A környezetipar, az ökoinnovációk és a start-upok érvényesülése és kilátásai itthon és a globális piacokon

Időpont: 2019. november 14. (csütörtök), 9.00 óra

Novemberben immár 27. alkalommal rendezi meg a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság az év supply chain eseményét, az MLBKT Kongresszust Siófokon, a Hotel Azúrban.

Körforgásos gazdasági stratégiák, jogi és gazdasági keretek - kötelezettségek, üzleti lehetőségek és esélyek
Fenntarthatósági workshop és képzéssorozat

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének szervezésében egy 3 alkalomból álló, körforgásos gazdasággal foglalkozó workshop és képzéssorozat kerül megrendezésre 2019 utolsó negyedévében.
Az eseménysorozat támogatója a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány.

Időpont: 2019. október 28. (hétfő) 9.00 óra
Helyszín: 1024 Budapest, Keleti Károly utca 11/a. , KSZGYSZ Iroda

Ma már nincs olyan cég, aki megengedheti magának, hogy ne foglalkozzon a fenntarthatósággal.

Pénz, de honnan?

A pályázatok utolsó nagy rohama – 2019

Piac & Profit őszi regionális roadshow kkv-döntéshozóknak

Székesfehérvár (Közép-Dunántúl Régió)

Időpont: Szeptember 26. csütörtök. 9.30–14.00     

Helyszín: Székesfehérvár, Gazdaság Háza, Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Hosszúsétatér 4-6.