Hulladékelhagyás Munkacsoport

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének kiemelt feladata és felelőssége – az érdekképviselet és a véleményezések mellett –, hogy a Szövetségben felhalmozott tudást és tapasztalatot a lehető legmagasabb szinten adja tovább tagjai, a szakmai közvélemény, partnerei, valamint a lakosság, a média számára. Ez nemcsak környezetünk állapota miatt fontos és sürgető, hanem a Szövetség és a tagszervezetek jövője, az ezt szolgáló innovációk és az együttműködések létrejötte is múlik a szakmailag megalapozott, széleskörű és hatékony jogszabály-előkészítésen és megvalósításon.

A KSZGYSZ 2018-ban megújuló „Környezeti Felelősségvállalási Nyilatkozat”-ának Preambulumából: Termelőként vagy szolgáltatóként, munkaadóként vagy alkalmazottként, magánszemélyként mint fogyasztó és szülő, mindannyian egyaránt felelősek vagyunk a jelenkor környezeti, ökológiai kihívásaiért, az ezen kihívásokra adandó válaszokért, utódaink jövőjéért, a fenntartható társadalom és gazdaság megvalósításáért. Felelősek vagyunk szűk, személyes és helyi környezetünkért éppúgy, mint hazánk, a Kárpát-medence és általában a globális környezet állapotáért, annak megőrzéséért és javításáért.” 

A hulladékelhagyás problematikája egyre komplexebb és szinte már napi sajtótéma is. Egyes felmérések szerint 20-30.000 hulladékkal szennyezett terület is lehet Magyarországon, kezdeményezések tucatjai próbálnak meg tenni ellene. A probléma kezelésére, megoldására, megelőzésére csak komoly összefogással van esély. Túl a „szemetelés” környezetszennyező mivoltán, a hulladék illegális lerakása, elhelyezése egyebek mellett közegészségügyi, közbiztonsági kockázatokkal is jár, jelentős költségekkel terhelve az érintetteket, és jelentős hiányt okozva a hulladékgyűjtő, -kezelő vállalkozások és közszolgáltatók számára.

Fenti célok elérése érdekében a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége – a MÁV Zrt. kezdeményezésére –, tanácskozást, kerekasztalt hív össze a téma érintettjeinek számára, amelynek eredményeként egy  Munkacsoport alakulna. 

A munkacsoport célja:

  • együttműködés kialakítása a KSZGYSZ tagjai és partnerei között a hulladékelhagyás okainak feltárásában,
  • közös, életszerű és gyakorilatias jogszabály-módosítási csomag kidolgozása, amellyel érdemben és közösen vehetjük fel a harcot az illegális hulladékelhelyezőkkel szemben,
  • javaslatok, ajánlások kidolgozása a hulladékelhagyás szankcionálására,
  • egyéb javaslatok, közös cselekvési terv kidolgozása a hulladékelhagyás témakörében (stratégia és cselekvési terv, kommunikációs terv),  
  • együttműködés kialakítása a kormányzati, államigazgatási, önkormányzati szervekkel a szükséges jogszabályok előkészítésében, bevezetésében,
  • együttműködés a KSZGYSZ tagjaival és illetékes munkacsoportjaival. 

Aktuális feladatok:

  • a munkacsoport felállítása, az elnök megválasztása,
  • a munkacsoport tevékenységi körének, hatókörének, lehetőségeinek megállapítása,
  • a jelenlegi szabályozás összefoglalása, a gyenge pontok meghatározása,
  • javaslatok, ajánlások kidolgozása a jogalkotók felé,
  • a munkacsoport stratégiai és cselekvési tervének elkészítése.

A munkacsoportot számos elvégzendő feladattal, sokszínű portfolióval kívánjuk létrehozni, nagy csoportlétszámmal. Az egyes üléseken viszont mindig 1-2 előre meghatározott konkrét téma kerülne megtárgyalásra.

A hulladékelhagyás felszámolásáért és megelőzéséért  Munkacsoport alakuló ülésének időpontja:

  1. október 8. (hétfő) 10.00 óra, KSZGYSZ tárgyaló (1024 Budapest, keleti Károly u. 11/A.).

A munkacsoportba jelentkezni az alábbi online űrlap kitöltésével lehet:

ONLINE JELENTKEZÉS

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének munkacsoportjaiban kizárólag szövetségi rendes, társult vagy pártoló tagcég képviselője vehet részt.

Üdvözlettel és tisztelettel:

Hankó Gergely

ügyvezető

Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége

06 20 383 6242