A járványügyi, egészségügyi krízis mellett egyre több szektorban érezhető a gazdasági visszaesés is. Szövetségünk ezzel a szolgáltatásával segíteni kíván tagjainknak, tagjainkkal - mindazoknak, akiknek erre szükségük van, mindannyiunk érdekében.
A Kormány a koronavírus-járvány miatt március 11-én elrendelt veszélyhelyzet kihirdetése óta folyamatosan hoz újabb és újabb intézkedéseket a lakosság védelme és a gazdasági szereplők megsegítése érdekében. Sorra jelennek meg az ehhez kapcsolódó friss jogszabályok, rendeletek és határozatok. A tájékozódás segítéséhez kigyűjtöttük a járványhoz kapcsolódókat egy gyűjteménybe, amit folyamatosan frissítünk.
A veszélyhelyzetet az országgyűlés 2020. június 18-ával megszüntette, egyúttal elrendelte a járványügyi készültséget. A veszélyhelyzet kezelésére kiadott „átmeneti” jogszabályok egy része, adott esetben módosítva, tovább élt, illetőleg felváltották azokat a járványügyi készültségi speciális szabályozások. A járvány felerősödése miatt azonban a Kormány 2020. november 4-étől ismét meghirdette a veszélyhelyzetet, amelyet 2021. január 29-én február 8-i hatállyal ismét elrendelt. Az Országgyűlés 2021. február 22-én a veszélyhelyzeti jogszabályok hatályát 90 nappal meghosszabbította. Ehhez igazodva tovább folytatjuk a megjelenő, kapcsolódó rendelkezések listájának közlését. A listában a veszélyhelyzet 2020. március 11-i első kihirdetésétől kezdve – kihirdetésük sorrendjében - felsoroljuk az Országgyűlés, a Kormány és tagjai, az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Tisztifőorvos, valamint az Európai Unió szervei intézkedéseit tartalmazó dokumentumokat és azok megjelenésének helyét. Így a legújabb szabályozókat az egyes szakaszok végén találják.
Újabb kormányzati és EU-s intézkedések a COVID-19 hatásainak mérséklésére (legutóbb frissítve: 2023.09.08.)
A veszélyhelyzetre, illetve a járványügyi készültségre vonatkozó legfontosabb szabályozókat itt közvetlenül is megtekinthetik:
- 105/2021. (III. 5.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló kormányrendeletek módosításáról
- 104/2021. (III. 5.) Korm. rendelet a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról
- 2021. évi I. törvény a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről
- 80/2021. (II. 22.) Korm. rendelet a 2021. február 8. napjával kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbításáról
- 26/2021. (I. 29.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről
- 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről
- 28/2021. (I. 29.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet és más kormányrendeletek veszélyhelyzeti módosításáról
-
485/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről
-
484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről
- 2020 évi CIX. törvény a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről
-
478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet kihirdetéséről
- 2020. évi CIV. törvény a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes szabályok megállapításáról és a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
- 453/2020. (X. 9.) Korm. rendelet egyes járványügyi intézkedésekről
- 2020. évi LVII. törvény a veszélyhelyzet megszüntetéséről
- 2020. évi LVIII. törvény a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről
- 282/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet a 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről
- 283/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet a járványügyi készültség bevezetéséről
- 284/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti kormányrendeleti szabályokról
Rövid “A koronavírus hatása a zöldiparra” c. kérdőívünket már 20 cég kitöltötte s rengeteg hasznos adatot, információt, felajánlást, javaslatot nyertünk ki belőle, ami ezen oldal létrehozását is motiválta. Kéréseikről, ajánlásaikról tájékoztatjuk a Kormányzatot és az Operatív Törzset is.

Szervezeteink tagsága meghatározó munkáltató és szereplő a hazai gazdaság életében, megoldásaik, technológiáik nem utolsósorban környezetbarátak, fenntarthatóak. Ez a helyreállás után is különösen nagy hangsúlyt fog kapni, hogy mire és hogyan is állunk vissza… Az MNB megkeresésére állítjuk össze a „zöld” gazdasági helyreállás lehetőségeit szolgáló javaslatcsomagot, amelyhez javaslatokat, megoldásokat folyamatosan várunk. Az MNB Zöld Programja itt érhető el.
COVID-19 okozta vállalati nehézségek - HEPA felmérés
A COVID-19 járvány soha nem látott kihívások elé állítja a magyar gazdaságot, így az exporttevékenységet folytató vállalkozásokat is.
ZÖLDIPARI FELAJÁNLÁSOK ÉS MEGOLDÁSOK
Tagjaink laborkapacitásait már továbbítottuk az OT részére.

A cégek biztonságos működéséhez ad gyakorlati tanácsokat a Vállalati Fehér Könyv
Az új, online elérhető kiadvány tudományos-szakmai megalapozottsággal, nemzetközi esettanulmányokat ismertetve tesz gyakorlati védekezési, munkaszervezési javaslatokat az őszi-téli időszakra.

ÖKOINDUSTRIA COVID Tájékoztató
Az áprilisra halasztott ÖKOINDUSTRIA kiállítást egészségügyileg biztonságos körülmények biztosítása mellett rendezzük, valamint nagy hangsúlyt fektetünk továbbra is a COVID-19 zöldiparban tapasztalható hatásaira.

Hulladékkezelés a koronavírus idején
A rendszeres hulladékgyűjtési szolgáltatások zavartalan végzése kulcseleme a városi élet minőségének.
ÉTKEZÉSI KISOKOS a GASZTROHŐSTŐL
Készletezzünk, de miből, mennyit? Szakemberek és dietetikusok, valamint szervezetek készítették azt a tájékoztató infografikát, amely segít a lakosság számára a legégetőbb kérdéseket megválaszolni.

Útmutató a COVID-19 megelőzésére és kezelésére
LetöltésFelfüggeszthető a hulladékszállítás és annak díjfizetése a gazdálkodó szervezetek számára
Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) a járványhelyzetre való tekintettel lehetővé teszi a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjfizetési kötelezettség felfüggesztését többek között azon vállalatok, társaságok, egyéni vállalkozók számára, akik ezt igénylik.

Házhoz menő sütőolaj gyűjtés
„Eleged van már, hogy sütés után a használt olaj mindig a lefolyóban köt ki és szennyezi a környezetet? Fogj össze a lakóközösségeddel és rendeljetek a társasházatokba egy gyűjtő hordót, amit a Biofilter Zrt. ingyenesen kihelyez és elszállít! Kapcsolódjatok be Ti is a körforgásba!”

Az FKF kérésssel fordul a főváros lakosságához
Minden ország a járvánnyal olyan módon foglalkozik, amely legjobban illeszkedik helyzetéhez és környezetéhez. Úgy gondoljuk azonban, hogy az országok továbbra is tanulhatnak egymástól, és hasznos lehet, ha több információval rendelkeznek a válság enyhítésére irányuló lehetséges irányelvekről és intézkedések köréről.
Üzleti túlélő csomag
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (a továbbiakban: MKIK) és a teljes kamarai hálózat kiemelten
támogatja a koronavírus járvány gazdasági hatásainak enyhítését, célzott eszközökkel történő
kezelését.

Üzletmenet-folytonosság menedzsment tanácsadás
A jelenlegi helyzetben létfontosságú, hogy a lehető leggyorsabban reagáljunk a vészhelyzetből adódó hatásokra, valamint felkészítsük a vállalatot a COVID-19 világjárványra és annak lehetséges forgatókönyveire. A Deloitte térítésmentes tanácsadására itt lehet jelentkezni

Online gyorssegély a Denkstatt Hungary Kft.-től
Ez egy online EHS mentőöv, ami a legégetőbb témákkal foglalkozik, röviden és tömören. Nincs sallang, csak a gyakorlat, dedikált piaci szakértőktől, akik a frontvonalról jönnek. Ezeket a korábban fizetős oktatásainkat most díjmentesen adjuk, csak regisztrálnod kell.
NAR-WALL PADLÓBURKOLÓ RENDSZER
- Gyorsan telepíthető, tisztán tartható kül/beltéri padló, bárhová telepíthető,
- Ideiglenes járóútnak, raktárburkolásnak sátrak belső terébe tökéletes,
- Dflor tűzállósági fokozatú,
- Nem kell betonozni, csak minimális terepmunka kell előtte vagy kőszórás.
Elérhetőség: [email protected], +36-79-426-080
MALAGROW HULLADÉKTÖMÖRÍTŐK
veszélyes hulladékhoz is
4 kis- és nagy vertikális bálázót és és kommunális hulladékbálázó gépet (1100 l konténeres vagy zsákba tömörítéshez alkalmas) ajánl fel ideiglenesen a veszélyhelyzet fennállása idejére, ingyenesen, mégpedig olyan kórházaknak vagy a járvány kezelésében és megoldásában résztvevő nonprofit cégeknek, akiknek nagy segítség lenne a hulladékok tömörítése, bálázása.
Elérhetőség: [email protected], 06-30/326-0035 telefonszám
PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK
- Energetikai innovációs mintaprojekteket támogató pályázatok indulnak 4 célcsoport számára
- Meghosszabbítják a fenntarthatósági pályázatok jelentkezési határidejét 2020. április 15-éig
- Tájékoztató a veszélyhelyzet miatt bekövetkező hátrányos következmények enyhítése érdekében hozott fejlesztéspoltikai intézkedésekről

SZAKMAI KÉRDŐÍVÜNK KIÉRTÉKELÉSE
Közel 20 vállalat részéről érkezett eddig válasz, amelyek jelentős része a határidők elhúzódását, projektektől való elállást, szerződések nem teljesítését, az áruszállítás bizonytalanságát piacvesztést jelölt meg problémaként.
Többen tartanak a szakképzett munkavállalók távozásától, ezért az idősebb munkatársak számára lehetővé teszik az otthoni munkavégzést,amennyiben megoldható. Ehhez kapcsolódik, hogy néhol szükségessé vált a bérek csökkentése, ahol ez megtörtént az 10-22 % között mozog. Jelezték, hogy a veszélyhelyzet elhúzódása esetén sor kerülhet jelentősebb létszámleépítésre is.
Sok helyen a munka jellegénél fogva elkerülhetetlen a személyes kontaktus, viszont a védőeszközök nagyon megdrágultak, illetve nincsenek megfelelő minőségben, darabszámban.
Több helyen javasolták a szállítólevelek, papíralapú dokumentumok digitalizációs kiváltását a fertőzés megakadályozása érdekében. Értelemszerűen a partnerkapcsolatok, vevői kapcsolatok is szünetelnek.
Tagjaink közül többen már kapcsolatban állnak az Operatív Törzzsel, technikai és szakmai hátterüket, eszközeiket (mint fent) felajánlották számukra.
Szövetségünk megváltozott munkarendjéről és idei tervekről itt olvashatnak.
Sürgős ügy, javaslat esetén keresse Szövetségünk vezetőit, vagy Kollégáinkat:
KSZGYSZ - Hankó Gergely: 06 20 383 6242
ASZEK - Markó Csaba: 06 30 537 1003
KEXPORT - Toronyi Zoltán: 06 30 923 5772
