tz

Válasszon nyelvet

„Célunk megteremteni a belső motivációt a cselekvésre, azaz elősegíteni, hogy egyre nagyobb tömegek gondolkodjanak hosszú távon rendszerszemléletben, s döntsenek felelősen, tudatosan...” -Zöldgazdaság-

A vállalatok és magánszemélyek számára egyaránt fontos a tiszta, élhető környezet, azonban ennek a megóvásával sokszor idő, energia vagy éppen információ hiányában nem foglalkozunk eleget. Ezért is kiemelten fontos feladat a környezettudatosságra, fenntarthatóságra való nevelés. A Szövetség szakemberei már lassan 20 éve dolgoznak ezen a területen tanácsadás, előadások, kiadványok, konferenciák és rendezvények keretein belül.

Környezettudatosságra nevelő kezdeményezéseink és programjaink a fiatalabbak számára:  

Zöldforgó Élménynap 

„A ZöldForgó Élménynap program egy egyedülálló kezdeményezés, amely korunk legnagyobb kihívásaira - mint például a klímaváltozás, energiapazarlás, túlfogyasztás, élővizek szennyezése - igyekszik válaszolni és megoldásokat kínálni a gyerekek nyelvén.”- zoldforgo.hu

A játékok során a gyerekek elsajátíthatják, hogy mire érdemes figyelni a mindennapjaikban, ahhoz, hogy környezettudatosabban éljenek. Megjelenik például a helyes szelektív hulladékgyűjtési gyakorlat mellett a környezettudatos bevásárlás is.

A foglalkozást az Alma együttes tematikus koncertje koronázza meg, ami mindig nagy sikert arat kicsik és nagyok körében egyaránt, illetve segít bevésni a foglalkozások alatt tapasztaltakat. 

A Zöldforgó Élménynap mellett a Szövetség kiadványai között is találunk gyerekeknek szóló, környezettudatosságra játékosan nevelő interaktív foglalkoztató füzeteket. (lásd lejjebb kiadványok) 

Zöldpont kitelepülés 

Lakossági személetformáló program a Szövetség rendezésében, melynek központi témája a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasználat és a megelőzés. A program során az érdeklődők előadásokat hallgathatnak, tanácsadásban vehetnek részt, kézműveskedhetnek a Cellux Csoport tagjaival a fenntarthatóság jegyében, valamint különféle játékokban és tesztekben vehetnek részt.

zoldpont

Szemléletformálás vállalatok és munkavállalóik számára 

Munkavállalóinkat, szűkebb-tágabb környezetünket, üzleti partnereinket is környezetbarát gondolkodásra, működésre és életvitelre ösztönözzük, önkéntes programokban részvételünkkel, szervezéssel, azok népszerűsítésével támogatjuk a lakosság és a vállalkozások szemléletének formálását.” (részlet a Szövetség Környezeti Felelősségvállalási Nyilatkozatából)

Szövetség tehát nem csupán a fiatalabb generáció szemléletformálásában vesz részt, hanem hangsúlyt fektet arra is, hogy napjaink döntéshozóinak, vezetőinek és munkavállalóinak hozzáállását is környezettudatosabb, felelősebb irányba mozdítsa el. 

Fenntarthatósági konferenciák rendezése

A fenntarthatósági célok elérése érdekében szakmai konferenciákat, képzéseket szervezünk, projektekben szakmai háttértámogatást nyújtunk.

konferencia1Megmenthető az élelmiszer!” konferencia az élelmiszerhulladékok problémájának kérdéséről  konferencia2Megmenthető az élelmiszer!” konferencia az élelmiszerhulladékok problémájának kérdéséről 

Fenntarthatósági workshopok 

 workshopVállalatok a körforgásos gazdaságban” fenntarthatósági workshop és képzéssorozat 

Tanácsadás  

A szemléletformálás egyik leghatékonyabb eszköze a Szövetség szakmai tanácsadása, közreműködése során megvalósuló érzékenyítés és a környezettudatosságra, fenntarthatóságra való átállás elősegítése. Szövetségünk – a tagok aktív bevonásával – szakmai tanácsadási tevékenységet folytat pályázatok, kampányok, projektek tervezése és értékelése, illetve vállalati folyamatok és termék-, és szolgáltatásportfóliók átvizsgálása és értékelése kapcsán. 

Ökopatika – gyógyszertárak szemléletformáló programja 

A „Gazdálkodj Ökosan” verseny a gyógyszertárak, patikák „zöldítése” céljából indított a Hungaropharma Zrt., melynek során a benevezett hazai gyógyszertárak havi kihívásokat teljesítenek. Ezek környezettudatosabb működésre ösztönzik a gyógyszertárakat, valamint a dolgozókat, így ezek ügyfélkörét is ökotudatosságra sarkallják.

okopatika

A fenntartható működés előmozdítása érdekében - szeretnénk valós eszközöket biztosítani a velünk kapcsolatban álló gyógyszertárak számára ahhoz, hogy vállalkozásuk zöldebben tudjon működni, a gyógyszertárban dolgozók saját életüket is zöld alapelvek, értékek alapján tudják szervezni.” -ökopatika.hu-

Pályaorientációs előadások  

A Szövetség tagvállalatainak szakemberei a felnőttképzés-, illetve szakképzés területén örömmel vállalnak előadásokat, óraadást, amelyben bemutatják a környezetvédelem szakterületeit, az ahhoz kapcsolódó továbbtanulási, -képzési lehetőségeket. 

www.zoldallasportal.hu

Zöld csapatépítő programok  

A Tiszai PET Kupa olyan vállalati, közösségi csapatépítő programot ajánl, amely egyszerre sportos, felemelő és boldoggá tesz: ugyanis mindenkiben ott lapul a segíteni akarás, a cselekvés. Egy jó ügyért pedig sokan, sokra képesek vagyunk. Olyan egyedi csapatépítő tréninget kínálunk, ahol a résztvevők aktívan részt vesznek a tiszai árterekben felhalmozódott hulladékhegyek felszámolásában, ahol egy kalandos és felejthetetlen vízi túrában részesülnek a bolíviai őserdőkkel vetekedő, festői, közép-, vagy felső-tiszai tájakon, mindeközben megismerkednek a helyi kulturális nevezetességekkel is.

További információ: https://petkupa.hu/hu_HU/csapatepites

petkupa

 

TidyUp Hulladékcsökkentési eszköztár

9r
Az INTERREG DTP Tidy up! projekt keretében, most egy komplex online tudástár (Waste Reduction Toolkit) lát napvilágot, amely hazánk után 6 országban lesz bárki számára elérhető és letölthető!

Az eszköztárat a PET Kupa folyómenti tapasztalatai, tiszai partnerei hívták életre, hogy az élővizektől, természettől eltávolodott emberek újra életük szerves részének tekintsék a folyókat. A Műanyagmentes vízpart elképzelésből kinőtt a hulladékcsökkentési eszköztár, amely a folyóparti üdülőhelyek és éttermek, helyi önkormányzatok és a nagyközönség hulladékcsökkentésére irányuló erőfeszítéseit segíti elő. Regionális hulladékcsökkentő workshopok, tiszai kerekasztalok, filmvetítések támogatják az eszköztár elterjesztését. 

Letölthető személetformáló, ismeretterjesztő kiadványaink és plakátjaink a Tudástárban találhatóak: https://kszgysz.hu/palyazatok/interreg-tid-y-up-forrastol-a-torkolatig/hulladekcsokkentesi-eszkoztar-hu