
- Kategória: Hazai hírek
Új vizeken, a Közép-Tisza Kisköre és Szolnok közötti 70 folyamkilométeres szakaszán tisztították napokon keresztül a folyót a XI. Tiszai PET Kupa környezetvédői, 937 zsák, hozzávetőlegesen 6,1 tonna hulladéktól mentesítve a folyót és árterét. A résztvevők között egyre nagyobb arányban képviselteti magát a legifjabb nemzedék. A forrásvidéki sikeres beavatkozásoknak, a korábbi évek eredményes felső-tiszai hulladékgyűjtő akcióinak, valamint a Kiskörei Duzzasztómű hulladékmegfogó képességének köszönhetően az ártéri erdőkben kevesebb hulladékkal találkoztak a petkalózok. A magas partszakaszok, a vöröshangyák, a szúnyogok és a változékony időjárás így is jócskán feladta a leckét. A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot ismét a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, akik az egy főre vetített hulladékgyűjtésben is a legjobbnak bizonyultak, megszerezve ezzel a Tisza Hőse díjat. A rendezvény az Energiaügyi Minisztérium (EM) támogatásával valósult meg.

- Kategória: Hazai hírek
Április 14-én részt vettünk „Az európai Zöld megállapodás és a biodiverzitás” című műhelykonferencián, a Magyar Természetvédők Szövetsége rendezésében. A konferenciának a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adott helyet.

- Kategória: Hazai hírek
2023. július 1-től alapvetően megváltozik a hazai hulladékgazdálkodás rendszere, mivel a MOL Nyrt. 35 évre elnyerte a települési hulladékok, valamint az ún. gyártói felelősségi körbe tartozó és 2024. január 1-től a kötelező visszaváltási rendszerbe tartozó termékek hulladékainak gyűjtési, átvételi, szállítási, kereskedelmi és előkezelési feladatait. Ezen hulladékok végső kezelését (hasznosítását vagy ártalmatlanítását) a vele szerződést kötött kezelők végzik. A feladatokat ténylegesen az általa létrehozott koncesszori társaság, a MOL Hulladékgazdálkodó Zrt. (MOHU) és alvállalkozói látják el.

- Kategória: Hazai hírek
Az elmúlt napokban ismét környezetvédelmi aktivisták hajóztak három napon keresztül a Tisza-tó Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszán. A 12 lelkes pethajós csapat összesen 200 részvevője naponta 400-500 zsák hulladékot szedett össze az ártéri erdőkből, a nádasokból és a tóparti hulladékszigetekről. A IV. Tisza-tavi PET Kupát tapasztalt csapat, a DHL Clean Up Hungary nyerte, a Tisza-Hőse kitüntető címet ezúttal a ZÁBRÁK vehették át. A hulladékgyűjtő rendezvény az Energiaügyi Minisztérium (EM) támogatásával valósult meg.

- Kategória: Hazai hírek
Mérettesse meg vállalkozását/szervezetét a KÖVET Egyesület pályázatain!

- Kategória: Hazai hírek
Tagszervezetünk, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ökológiai szemléletű növényvédelmi sorozatot és részvételi kutatást indított hobbikertészeknek - bárki bekapcsolódhat!

- Kategória: Hazai hírek
2023. június 7-én a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ), a 2023. évi Környezetvédelmi Világnap alkalmából ismét megszervezte nagy múltra visszatekintő levegőtisztaság-védelmi szakmai konferenciáját. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) székházában tartott eseményen közel 100 szakember vett részt.