Duális és kooperatív képzés – Szakmai nap a Miskolci Egyetemen

2025. október 15.-én került megrendezésre a Miskolci Egyetemen egy duális és kooperatív képzési szakmai nap.Az előadók között főként építő- és energiaipari cégek képviselői voltak jelen, a KSZGYSZ tagvállalatai közül a MiReHu Nonprofit Kft. mutatkozott be és a jelenleg is folyamatban lévő. sikeres kooperációs képzésről számolt be. Másik tagvállalatunkat, a Nitrokémia Zrt-t az egyetem egyik hallgatója […]
Együtt a folyókért – a Duna és a Tisza jövője közös ügy Országos Folyómentő Kerekasztal

A Duna és a Tisza megóvása közös felelősségünk – e gondolat jegyében rendezte meg a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége és a PET Kupa Egyesület az idei Országos Folyómentő Kerekasztalt, amely október 8-án a Kolonics György Vízisport Központban várta a vízügyi, környezetvédelmi, tudományos és civil szféra képviselőit. Az esemény az Interreg Duna Régió Programban, az […]
Értékmentés: ON – Pazarlás: OFF

Folyamatosan érkeznek a regisztrációk az Európai Hulladékcsökkentési Hétre Hétfőn lezajlott az immár második webinár az idei Európai Hulladékcsökkentési Hét iránt érdeklődők, leendő akciófejlesztők számára. Most a Nemzetközi E-hulladék Világnaphoz kapcsolódva került sor erre a tudásmegosztásra. A világnap célja, hogy rávilágítson az elektronikai hulladék okozta növekvő problémákra és elősegítse a felelős e-hulladékgazdálkodást. A webináron a szervezők, […]
Indul a STRIX Award, az első hazai komplex vállalati AI-verseny

Mutassa meg MI-t tud vállalata! Indul a STRIX Award, az első hazai komplex vállalati AI-verseny A mesterséges intelligencia (MI) ma már a globális versenyképesség egyik legfontosabb mozgatója. A hazai jógyakorlatok ösztönzésére és a tudásmegosztás facilitálására elindul Magyarország első, szektorokon átívelő AI versenye, a STRIX Award, amelynek célja, hogy bemutassa és díjazza a legjobb hazai mesterséges intelligencia-megoldásokat, […]
“Nem kell félnünk attól, amit nem ismerünk” – A geotermikus szektor vezetői egyeztettek az iparág jövőjéről Budapesten

2025. szeptember 26-án rendezték meg a harmadik Budapest Geothermal Energy Summit-ot, amelyen több mint 100 vállalat és szervezet képviselője vett részt 20 országból. A résztvevők a geotermikus energiában rejlő lehetőségeket és kihívásokat vitatták meg a régió legjelentősebb iparági fórumán. Lantos Csaba, energiaügyi miniszter a rendezvény megnyitóján kiemelte, hogy a geotermikus energia megfizethető és kiszámítható, független […]
New “River Literacy” Concept Empowers Communities to Protect Freshwaters

A team of international researchers and educators created an educational framework called “River Literacy” to help communities better understand and protect their rivers. Inspired by the well-established framework of “Ocean Literacy,” this new approach highlights the vital roles rivers play in our daily lives, cultures, and ecosystems. Their
A cementiparban a technológia mellett a termékdesign is egyre nagyobb szerepet kap

A klímaváltozás elleni küzdelem és az ipari szektor szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése minden ágazat számára kulcskérdés. A cementiparban a hagyományos emissziócsökkentő módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak az alacsony CO₂-kibocsátású cement- és betontermékek, valamint az úgynevezett CCUS (Carbon Capture, Utilization and Storage) technológiák is. Az alacsony CO₂-kibocsátású zsákos cementtermékek esetén pedig megjelentek a modern csomagolásdesign megoldások, amelyek […]
Tájékoztató az EPR díjváltozásról

2025. október 1-től hatályba lép az az EM rendelet módosítás, ami több kategóriában is jelentős díjemelést hoz az EPR díjak terén, erre fel kell készülnie az érintett vállalkozásoknak. A hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység ellátásával összefüggő díjak, a díjalkalmazási feltételek, valamint a díjmegfizetés rendjének 2025. évi megállapításáról szóló 22/2024. (XI. 28.) EM rendelet alapján a 2025. negyedik […]
Elindult a regisztráció az Európai Hulladékcsökkentési Hét akciófejlesztői számára

Az Energiaügyi Minisztérium sajtótájékoztatóján Raisz Anikó államtitkár bejelentette, hogy elindult azon akciók regisztrációja, amelyeket 2025. november 22-30. között valósítanak meg a kreatív, önkéntes akciófejlesztők. A 2025. évi Európai Hulladékcsökkentési Hét fókuszában az elektromos és elektronikai hulladék (e-hulladék) áll, így minden ehhez kapcsolódó oktatás, megelőzés, javítás, gyűjtőakció remek akciónak számít. A regisztrációs felület november 9-ig érhető […]
Meghívó a Hulladékképződés megelőzési és hulladékkezelési Munkacsoport és Hulladékelhagyás felszámolásáért felelős Munkacsoport összevont ülésére

Tisztelt Kollégák, Tisztelt Munkacsoport tagok! 2025. október 14-én, 13:00-15:00 óra között Mindenkit szeretettel várunk a KSZGYSZ Tárgyalójában az összevont Munkacsoport ülésünkre. Tervezett témáink: A Munkacsoportok leírása és munkacsoport tagok: Hulladékképződés megelőzési és hulladékkezlés MunkacsoportHulladékelhagyás felszámolásáért Munkacsoport Regisztráció: https://form.jotform.com/252672295428364 Várjuk a munkacsoportba való jelentkezést is, melyet ITT lehet megtenni. Budapest, 2025. szeptember 25.