Vízgazdálkodás és vízvédelem MCS

Válasszon nyelvet

2024. július 3-án egy szakmailag mozgalmas és érdekfeszítő ülést tartott a KSZGYSZ Vízgazdálkodás és vízvédelem munkacsoportja. 15 fős szakértői stáb ült össze, köztük egyetemek képviselői, cégvezetők, szakértők, szakmai szervezetek, vízgazdálkodási szakemberek és jogalkotók.

Az első előadást Káli Andrea, MaSzeSz Vízérték Kommunikációs Munkacsoport vezetője, a BDL Kft. kommunikációs vezetője és fenntarthatósági felelőse tartotta „A víz ára – vízveszteségeink és összefogás a fejlesztésekért, a Víz-érték kampány” címmel. Előadását az értékszemlélet fontosságával kezdte, amit az ENSZ Környezetvédelmi Programjának ábrájával nyomatékosított a résztvevőkben. A kördiagram jól mutatja, hogy a városi infrastrukturális beruházási igények tekintetében kiemelkedő a vizes, szennyvizes beruházások igénye.

ekr1

A MASZESZ 2021-es, 5000 fős mintája alapján a rezsikiadások közül a legdrágábbnak a szennyvizes számlát tartják a megkérdezettek, pedig a pl. a telefonköltség ennél jóval magasabb havi szinten.

A felújítás és karbantartás szükségességét pedig jól mutatja a MAVÍZ/MEKH ábrája a műszaki állapotokról:

ekr2

Pótlási igények fedezetlensége a kockázatos műszaki állapotú rendszereknél nagyon ingadozó, ami a kistelepüléseken jóval magasabb fajlagos költségekkel bír. A kifizetett rezsidíjak messze nem fedezik a pótlási igények költségeit. A fogyasztóknál hajlandóság van a többletfizetésre a rendszer biztonságosabb működése érdekében, illetve információéhség is fellép a vizes infrastruktúrákkal kapcsolatban.  

A víz értékét sokszor a vízdíjjal (400 Ft/m3) azonosítjuk, pedig a kitermelés, a megújulás, a rendszerkarbantartás maga többe kerül. Ki nem számlázott víz = ki nem számlázott pénz: pl. csapadékvíz-elvezetés, hálózati veszteség (15-50%), pótlási értékdeficit, tüzivíz

Csapadékvíz jelentősége, értéke a körforgásban „jelentéktelen”, amíg nem tudjuk értékét jobban kifejezni.

A víz ESG szempontból való megközelítését Molnár Kata, a MNB Fenntartható Pénzügyek stratégiai osztályának vezető elemzője mutatta be előadásában, melynek címe „Az MNB Zöld programja és nemzetközi vízkockázat és ESG trendek” volt.  Az MNB Zöld Programjának célja, hogy legyenek felkészült, rendszerszinten gondolkodó, reziliens szervezetek és tanácsadók a piacon, akik az átállásban segítik a szereplőket. Ha az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésére irányuló törekvések kudarcot vallanak, úgy az éghajlatváltozás fizikai hatásai lesznek dominánsak. Amennyiben viszont az erőteljes klímavédelmi intézkedések csak későn valósulnak meg, úgy a gazdaság átállása lesz sokkszerű, azaz az átállási hatások lesznek a meghatározók. Ezek a gazdasági hatások természetesen a pénzügyi közvetítőrendszer „mérlegébe” is átgyűrűznek a bankok, biztosítók, befektetési szolgáltatók hitelein, saját vagy ügyfelek által elhelyezett befektetésein, illetve biztosítási szerződésein keresztül. Az MNB a Nemzeti Éghajlatvédelmi Stratégia, a nemzetközi tapasztalatok, valamint saját elemzései, prioritásai és mandátuma alapján Zöld Programját három pillérre építi.

ekr3

A klímakockázatok megismerése kapcsán az MNB a harmadik klímakockázati jelentését publikálta júniusban: https://www.mnb.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2024-evi-sajtokozlemenyek/a-klimakockazatok-megismerese-a-karbonsemleges-gazdasagra-torteno-atallas-alapveto-feltetele-harmadik-klimakockazati-jelenteset-publikalta-a-magyar-nemzeti-bank

A harmadik előadást Ilcsik Csaba a Waterscope Zrt. ügyvezetője, illetve a KSZGYSZ Vízgazdálkodás és vízvédelem munkacsoportjának vezetője tartotta: Víz EKR – megtakarítások vízzel, költségekkel.

Előadásában bemutatta az EKR rendszer működését és a „vizes” beruházások és megtakarítások lehetőségeit és fontosságukat. 2021-től 2030 végéig tartó időszakban évi 0,8%-os energiamegtakarítás és évi 7 PJ új megtakarítás szükséges. Ebben kulcsszereplők az EKR kötelezettek:

  • Villamosenergia-kereskedők
  • Villamosenergia egyetemes szolgáltatók
  • Földgázkereskedők
  • Földgáz egyetemes szolgáltatók
  • Közlekedési célú üzemanyagot végső felhasználók részére értékesítők.

Sztenderd intézkedések típusonként:

  • Épületek esetében az épületfizika, épülettechnika, gépészet, szabályzás, felügyelet és a világítás;
  • Tevékenység esetében a háztartási, irodai gépek cseréje, a motor, trafócsere, a sűrítettlevegő-rendszerek, a villamosenergia-ellátás veszteségei, az ipari hűtés, folyadékhűtők és a szivattyúcsere;
  • Szállítás esetében a járműcsere, a gumicsere, abroncsnyomás, a szemléletformálás (energiatakarékos üzemeltetés, munkába járás) jöhet szóba.

A beavatkozás ellenőrizhető és mérhető vagy megbecsülhető energiahatékonysági javulást kell, hogy eredményezzen. Potenciális megtakarítási lehetőségek: napi üzemmenet finomhangolása, automatizálás, üzemeltetési stratégia készítése, diagnosztikai alapú karbantartás, veszteségcsökkentés, szivattyúcsere, csőhálózati beruházások.

Az előadások anyagát a résztvevőkkel megosztjuk.

Az előadásokat követően hosszas szakmai diszkusszió zajlott, majd Dr. Patziger Miklós, a BME Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszékének vezetője tájékoztatott mindenkit az "IWA Nagy szennyvíztisztító telepek" nemzetközi konferenciájáról, ami 2024. szeptember 8-12 között lesz Budapesten: https://lwwtp2024.org/

Az ülés végén pedig Hankó Gergely, a KSZGYSZ ügyvezetője mutatta be az ENVIRONTEC expó vizes vonatkozású programjait és egyeztetésre került a kiállítók regisztrációja és lehetőségei az expón: 2024. október 1-3., Budapest, HUNGEXPO.

Munkacsoportról bővebben: https://kszgysz.hu/vizgazdalkodas-es-vizvedelem-munkacsoport

Belépés a Munkacsoportba: https://kszgysz.hu/vizgazdalkodas-es-vizvedelem-munkacsoport

Szerda, 10 július 2024 14:27

2024. július 3-án egy szakmailag mozgalmas és érdekfeszítő ülést tartott a KSZGYSZ Vízgazdálkodás és vízvédelem munkacsoportja. 15 fős szakértői stáb ült össze, köztük egyetemek képviselői,...

Csütörtök, 20 június 2024 08:12

MEGHÍVÓ a Vízgazdálkodás és vízvédelem munkacsoport ülésére: 2024. július 3., 15:00-17:00 KSZGYSZ Tárgyaló (1024 Budapest, Keleti Károly u. 11/a.)

Péntek, 22 március 2024 13:32

2024. március 22-én ismét megünnepelhetjük a Víz Világnapját. Ennek a jeles napnak a megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. A kezdeményezés...

Szerda, 30 augusztus 2023 11:26

A júniusi ülés után újabb ülést tartott a Vízgazdálkodás és vízvédelem munkacsoport 2023.augusztus 24-én 15 órától a KSZGYSZ Irodájában.

Csütörtök, 22 június 2023 14:38

Hibrid munkacsoport ülésen találkoztak a Vízgazdálkodás és vízvédelem munkacsoport tagjai 2023. június 2-án, pénteken.