35 év után irány Dominika meghódítása

1990-ben egy magyar vállalkozó ötletéből indult kezdeményezés mára nemzetközi példává vált. A Biofilter Zrt-nél megszerzett, három és fél évtizedes szakmai tapasztalat és gyakorlati tudás most a Dominikai Köztársaságban is segíti a használt sütőolaj felelős, rendszerszintű begyűjtését és újrahasznosítását.

Tagunk, a Biofilter Zrt. tevékenysége 1990 óta fémjelzi a magyarországi használt sütőolaj begyűjtésének kezdetét és elterjedését a vendéglátó iparban, HORECA szektorban. Az évek során számos fejlődési pont jellemezte a céget: kibővült a szolgáltatási portfólió az ételhulladék begyűjtésével, görögországi sütőolaj begyűjtő hálózatot alakított ki a 2000-es években, az országban elsőként lakossági használt sütőolaj gyűjtőpontokat hozott létre a MOL benzinkúthálózattal együttműködve és további hulladékgazdálkodási területen működő cégek felvásárlásával vált komplex hulladékszolgáltatóvá és piacvezető szereplővé. Magyarországon a begyűjtött használt sütőolajból biodízel, az ételhulladékból pedig biogáz készül, így évente több tízezer tonna szén-dioxid kibocsátás előzhető meg és több ezer háztartás megújuló energia használatához járulhat hozzá.

A 35 éves jubileum évében egy nem mindennapi szakmai lehetőséget hozott magával, ugyanis a Biofilter az idei évtől a Dominikai Köztársaságban is részt vesz egy fenntartható, használt sütőolaj-begyűjtési rendszer kialakításában.

„Az, hogy az idei évtől kezdve Dominikán is hasznosíthatjuk a tudásunkat, azt jelzi, hogy a hulladékgazdálkodásban képviselt felelős szemlélet nem ismer határokat. Az együttműködés legnagyobb értéke, hogy olyan begyűjtési rendszert alakíthatunk ki, amely a helyi sajátosságokhoz igazítva a Biofilter cégcsoport több évtizedes hazai tapasztalataira épül”nyilatkozta Deák György, a Biofilter Zrt. alapítója, vezérigazgatója.

A Biofilter teljes jubileumi cikke itt olvasható: https://biofilter.hu/hirek/35evesabiofilter