KSZGYSZ a jövő vezetőiért – Van remény! 

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) aktív résztvevője annak az inspiráló Erasmus+ ifjúsági projektnek (KA154-YOU-4B71A667), amelynek célja, hogy a jövő felelős, gondolkodó és együttműködni képes vezetőit segítse útra. Olyan fiatalokat, akik képesek meghallgatni egymást, közösen gondolkodni, és felelősséget vállalni a világ legfontosabb kihívásaiért. 

A projekt címe – „Nagyban facilitálunk” – pontosan ezt a szemléletet tükrözi. A résztvevő diákok nem pusztán tanulók a folyamatban, hanem egyenesen facilitátorokká is válnak: olyan fiatal vezetőkké, akik képesek párbeszédet indítani, közösségeket bevonni, és másokat is alkotásra ösztönözni. 

A program első szakaszában egy háromnapos felkészítő képzés valósult meg, amelyen húsz diák vett részt különböző iskolákból. A képzés során módszertani, kommunikációs és szemléleti eszközöket kaptak ahhoz, hogy a következő hónapokban saját workshopokat tervezzenek és vezessenek társaik számára. Ezek a workshopok négy, a jövőt alapvetően meghatározó témát járnak körül: az inklúzió, a demokrácia, a mesterséges intelligencia és a klímaválság kérdéskörét. 

A „Nagyban facilitálunk” projektet négy magyar szervezet közös munkája teszi teljessé. A REsuli az inklúzió témáját képviseli, a befogadás, a sokszínűség és a társadalmi érzékenység pedagógiai megközelítésével. Az Alternatív Művészeti Egyesület a mesterséges intelligencia modul koordinátora, ahol kreatív és művészeti eszközök segítségével vizsgálják az AI és az emberi döntések kapcsolatát. A demokrácia témájának szakmai hátterét a Kürt Gimnázium biztosítja, míg a klímaválság feldolgozását a KSZGYSZ koordinálja, amely egyben a projekt záró workshopjának fő szervezője is. 

Img 2666

Az első workshop az inklúzió témájában valósult meg az Érdi Szikra Tehetséggondozó Központban. A fiatal facilitátorok játékos, interaktív feladatokon keresztül dolgozták fel, mit jelent a mindennapokban a befogadás, hogyan tudunk figyelni egymás különbözőségeire, és miként teremthetünk valódi közösséget empátiára és meghallgatásra építve. A foglalkozást közéleti és szakmai vendégek is kísérték, köztük Csőzik László, Érd polgármestere, valamint Bősz Anett pártelnök, továbbá Cseriné Demeter Bernadett, Kalina Yvette, Zádori Henrietta és Váczi Zsombor. 

Img 2778

A demokrácia témáját feldolgozó workshop a Zöld Kakas Líceumban zajlott, ahol a résztvevők élményalapú, színes játékokon keresztül tapasztalhatták meg a részvételiség, a vita és a közös döntéshozatal működését. A fiatalok munkáját olyan meghívott vendégek segítették, akik a demokrácia különböző szintjeit képviselik: Szentpály Dalma Tímea, a Milestone Intézet pedagógiai vezetője, Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, Fábri István, Csömör polgármestere, Hayes Lukács, a Katalizátor Program alapítója és ügyvezetője, valamint Kmetty József, a Kürt Zrt. vezérigazgatója. 

A mesterséges intelligencia workshop során a fiatalok nem csupán a technológia működésével ismerkedtek meg, hanem annak társadalmi, etikai és oktatási vonatkozásait is körbejárták. A beszélgetések fókuszában az állt, hogyan használható az AI felelősen, és mely döntések maradjanak továbbra is emberi kézben. A workshopon részt vett többek között Szekeres András Márk és Túry Márton Lóránt az OTP Banktól, Gulyás Tibor stratégiai főtanácsadó a Mesterséges Intelligenciáért Felelős Kormánybiztosi Irodától, Kovács Ferenc a TESCO Technology képviseletében, Dr. Binder Mátyás a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványtól, valamint Ungár Ágnes, A Jövő Iskolája Általános Iskola képviseletében. 

A projekt záró állomása a klímaválság témáját feldolgozó workshop lesz, amely 2026. január 23-án, a KSZGYSZ szervezésében valósul meg a Szemléletformáló és Újrahasználati Központban. Itt válik teljessé a program, amikor a fiatalok rendszerszintű gondolkodással, vitával és közös tervezéssel keresnek válaszokat a fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság legégetőbb kérdéseire, valamint ezen alkalmak játékait gyűjtik össze azzal a céllal, hogy máshol is megvalósítható legyen a program. 

A KSZGYSZ számára ez a projekt azért különösen fontos, mert a környezettudatosság nem csupán ismeretanyag, hanem szemlélet és felelősségvállalás. A „Nagyban facilitálunk” program megmutatja, hogy ha valódi teret adunk a fiataloknak, képesek gondolkodni, dönteni és inspirálni másokat is. Van remény – mert a jövő vezetői már köztünk vannak.