A lerakás minimalizálása és kontrollja a körforgásos gazdaságban
Szövetségünk szervezésében a „A hulladéklerakón túl – a lerakás minimalizálása és kontrollja a körforgásos gazdaságban” című szakmai konferencia 2026. március 19-én került megrendezésre a HungaroMet Zrt. székházában. Az esemény célja az volt, hogy átfogó képet adjon a hulladéklerakás csökkentésének lehetőségeiről, valamint a kapcsolódó szabályozási, gazdasági és technológiai kihívásokról.
A konferenciát Hankó Gergely, a KSZGYSZ ügyvezetője nyitotta meg, kiemelve a szakmai párbeszéd szerepét a szabályozás alakításában. A jogszabályi környezetet Markó Csaba, a KSZGYSZ szakmai tanácsadója ismertette, részletesen bemutatva a hulladéklerakásra vonatkozó hazai és uniós célkitűzéseket, határidőket és kötelezettségeket. A lerakási járulék rendszeréről és a hatósági ellenőrzések tapasztalatairól Dr. Bartus Adrienn, a Pest Vármegyei Kormányhivatal főosztályvezetője adott átfogó képet, rámutatva az adatalapú ellenőrzések növekvő jelentőségére és a jogkövetés kihívásaira.

A technológiai és iparági megközelítéseket több előadás is bemutatta. Bibók Zsuzsanna, a HungaroMet Zrt. szakértője a hulladéklerakókra vonatkozó „legjobb elérhető technika” (BAT) referencia-dokumentum kidolgozásának folyamatát ismertette, amely a jövőben szigorúbb követelményeket hoz az üzemeltetésben. Ferenczi Attila Maxim, a Reco Waste Management Kft. ügyvezetője a „zero landfill” koncepció gyakorlati megvalósításáról beszélt, hangsúlyozva, hogy a lerakás minimalizálása már az anyagáramok tervezésénél eldől. Horváth Erika, a Klarwin Magyarország Kft. ügyvezetője a modern lerakóüzemeltetési technológiákat mutatta be, különös tekintettel a csurgalékvíz-kezelésre, a depóniagáz-kezelésre és a valós idejű monitoring rendszerekre.

A hulladékkezelés új kihívásaira Ladányi Roland, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője hívta fel a figyelmet, külön kiemelve a lítium akkumulátorokhoz köthető tűzesetek növekvő kockázatát és a megelőzés fontosságát. A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer működését Dr. Kiss Tibor, a MOHU Budapest Zrt. főigazgatója mutatta be, rávilágítva a logisztikai optimalizáció és a szemléletformálás jelentőségére. A lerakók teljes életciklusának kérdéskörét, különös tekintettel a rekultivációra és utógondozásra, Piskolczi Miklós, az AKSD Kft. koordinációs és beruházási igazgatója ismertette, hangsúlyozva a hosszú távú tervezés szükségességét. A hulladékvizsgálat módszertani kérdéseit Dr. Ágoston Csaba, a KSZGYSZ elnöke elemezte, kiemelve a vizsgálati célok és módszerek összhangjának fontosságát.
A konferencia során egyértelművé vált, hogy a hulladéklerakás csökkentése komplex feladat, amely összehangolt szabályozási, gazdasági és technológiai beavatkozásokat igényel. A szakmai egyeztetések rávilágítottak arra is, hogy a jelenlegi gazdasági ösztönzők nem minden esetben támogatják kellő mértékben a lerakás visszaszorítását, miközben a technológiai megoldások már rendelkezésre állnak. A körforgásos gazdasági célok eléréséhez elengedhetetlen a szereplők közötti együttműködés és a folyamatos szakmai párbeszéd.
Kiállítónk a Malagrow Waste Kft. hulladékkezelési megoldásaival mutatkozott be.








