A lerakás visszaszorítása jóval több a lerakókapacitások csökkentésénél: a gyűjtés, az előkezelés, a hasznosítás és a finanszírozás összehangolt fejlesztését igényli. A KSZGYSZ október 8-i nemzetközi konferenciáján a hazai és délkelet-európai tapasztalatok egyaránt azt mutatták, hogy az átállás ütemét a hulladékgazdálkodás egészének működése határozza meg.

A „Hulladéklerakás – végső megoldás?” című konferenciát a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége az ISWA szakmai partnerségével rendezte meg a HUNGEXPO-n, az ENVIRONTEC powered by ÖKOINDUSTRIA keretében. A szakmai párbeszéd középpontjában a lerakás csökkentésének feltételei és a fennmaradó kapacitások biztonságos üzemeltetése állt.

Hogyan válhat valóban végső megoldássá a lerakás, miközben a hulladékkezelési maradékok biztonságos elhelyezésére továbbra is szükség van? A konferencia ezt a kérdést a szabályozás, az üzemeltetés és a gazdaságosság oldaláról vizsgálta. James Law, az ISWA elnöke hangsúlyozta: a tartós előrelépéshez a gyűjtéstől a hasznosításon át a lerakásig az egész rendszernek működnie kell. Gajdos László élő környezetért felelős miniszter pedig a múlt környezeti terheinek felszámolását és az új problémákat megelőző hulladékgazdálkodás kiépítését nevezte párhuzamos feladatnak.

Megoldások a méréstől a hasznosításig

Az előadások kézzelfogható megoldásokat mutattak be. A folyamatos monitoring az üzemi és meteorológiai adatok összevetésével segíthet feltárni a szagpanaszok okait, a digitális gyűjtési rendszerek és a mennyiségarányos díjazás ösztönözhetik az elkülönített gyűjtést. A biohulladék megfelelő kezelése a lerakói metánképződés csökkentése mellett energiatermelési lehetőséget is kínál. Szó esett a korszerű lezárásról és utógondozásról, az akkumulátorok okozta tűzkockázatokról, valamint a hulladékban rejlő másodnyersanyagok visszanyeréséről is.

A hazai helyzetértékelésben a szűkülő lerakókapacitások, az előkezelés után visszamaradó hulladék és a hosszú távú költségek kerültek előtérbe. Az üzemeltetői tapasztalatok szerint a lerakók lezárását és több évtizedes utógondozását már a működés során meg kell alapozni pénzügyileg. A vállalati példák ugyanakkor megmutatták: célzott hulladékauditokkal egyszerre csökkenthető a lerakásra küldött mennyiség és a hulladékkezelés költsége.

Közös célok, eltérő kiindulópontok

A nemzetközi részvétel különösen értékessé tette a szakmai párbeszédet: az észak- és nyugat-európai megoldások mellett Horvátország, Románia, Szerbia, Észak-Macedónia és Montenegró tapasztalatai is megjelentek. A térségi kitekintés arra világított rá, hogy a sikeres rendszerek nem másolhatók át változtatás nélkül. Eltérő infrastruktúrából, intézményi és finanszírozási lehetőségekből kell eljutni a közös célokhoz.

A konferencia legfontosabb tanulsága: a lerakás arányát az egész hulladékgazdálkodási rendszer teljesítménye határozza meg. Ehhez átlátható gyártói felelősségi rendszerek, a megelőzést és hasznosítást ösztönző díjak, korszerű technológiák és hosszú távra tervezhető beruházások kellenek. A korszerű lerakó biztonságos végpontot ad a másként már nem kezelhető maradékoknak. A valódi előrelépést azonban az mutatja majd, mennyi értékes anyagot sikerül még e végpont előtt visszaforgatni a gazdaságba.