GINOP - munkaerő-piac összehangolása

Válasszon nyelvet

Ginop pályázatunk talán legizgalmasabb részéhez érkeztünk, ugyanis Szövetségünk segítségével 2022 útnak indult a 10 alkalmas pályaorientációs előadássorozatunk.

A márciusi, áprilisi és a májusi időszakban 7 kiváló szakember 10 oktatási intézménybe látogat el, azzal a céllal, hogy az általuk képviselt hivatást és annak szépségeit és kihívásait is bemutathassák a jövő generációjának.

Előadóink maguk választották ki az oktatási intézményeket, hogy olyan diákokkal tudjanak beszélgetni, akiknek a tanulmányaik már most is kapcsolódnak az általuk képviselt szakterülethez és hogy a jövőben is tudjanak majd kapcsolódni az ágazat szakember-ellátottságának javítása érdekében.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy tagvállalataink átadják a diákoknak a tapasztalatukat, hogy támogassák őket a pályaválasztásban és hogy ezáltal elkötelezett szakemberekké válhassanak majd a választott területen.

Első előadásunkat Iga Benedek – Encotech Kft. – tartotta még online formában a Pannon Egyetemen környezetmérnök hallgatók számára.

Ezt követően vártunk egy kicsit, hogy személyes formában tudjuk megrendezni az előadásokat és március végén erre már lehetősége is volt Petrovszki Krisztiánnak – Clean Way Kft. – Békéscsabán a Szakképzési centrumban.

Dr. Ágoston Csaba – Ezüstkő Mérnöki Környezetvédelmi Kft.-, Szövetségünk elnöke első előadását Hevesen az Eötvös József Református Oktatási Központban tartotta nagy érdeklődéssel, míg második előadását a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézetében fogja.

Mészáros Fanni – Applia Magyarország Egyesület – és Iga Benedek – Encotech Kft. – közösen tartanak szegeden előadást a Környész Fórumon. Majd ezt követően Fanni Jászberényben tart előadást 10-es és 11-es diákoknak.

Májusban is izgalmas előadások várnak még ránk, Ficsor Elza - GREENPET Recycle Kft. - Tapolcára látogat el, Éder Andrea – STKH Kft. - Sopronban tartja meg előadását és Iga Benedek pedig egy kiváló mester hármassal zárja majd Székesfehérváron a projektet.

Az előadássorozat végeztével reméljük, hogy a jövő szakemberei jobban el tudják majd képzelni, mi is vár rájuk a nagybetűs életben és legalább olyan alázattal és elkötelezettséggel vállalják majd ezt a nemes feladatot, mint kiváló előadóink.

Az előadásokról készült videók hamarosan megtekinthetőek lesznek a Szövetség tudástárában, addig is fogadják sok szeretettel összefoglalónkat.

A pályázat neve és száma, mely keretén belül megvalósulhat pályaorientációs előadássorozatunk:

„A munkaerő-piac keresleti és kínálati oldalának összehangolása a hazai környezetipari vállalkozások eredményes működéséért” című GINOP-5.3.5-18-2018-00047. sz. projekt