Hazai rendezvények

Válasszon nyelvet

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 2019. május 18-án 11. alkalommal rendezi meg a Városnap keretein belül a „Szelektív Szombat” elnevezésű családi vetélkedőnapját, amelynek fókuszában a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítése áll.

A vetélkedőnap kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartalmas szórakozást kínál, hiszen már 13 játékos „állomáson” tehetik próbára a résztvevő családok ügyességüket, valamint szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tudásukat. A regisztrációnál átvett „menetlevelükben” gyűjthetik a különböző játékos feladatoknál a pontokat a családok. Ilyen feladatok pl. lengőteke, szelektáló verseny, óriás kirakó, labirintus, sajtfal, préselő verseny, Szuper Szelekt Ákos (mobiltelefonos applikáció), valamint két új játékot is kipróbálhatnak az érdeklődők. S hogy mit is takarnak ezek az elnevezések, az a Szelektív Szombaton kiderül.

A feladatok teljesítése után a tapasztalatok mellett pedig ajándékokkal is gazdagodhatnak a résztvevő gyerekek, hiszen minden leadott menetlevélért cserébe napszemüveget vehetnek át.

A legjobban teljesítő családokat szintén jutalmazzák. Az első helyezett család egy nagyobb értékű laptopot, a második helyezett egy üdülési utalványt, a harmadik pedig kerékpár utalványt kap kimagasló teljesítményéért.

A vetélkedőkön való sikeres részvétel nemcsak a családok számára jelent nyereményt, hanem az oktatási/nevelési intézmények is jutalmat kaphatnak. Versenyt hirdetnek ugyanis az iskolák és óvodák között is. Minél több családot (egy család: min. 2 fő) nevez be egy intézmény a családi napra, annál nagyobb esélye van a fődíj elnyerésére, ami iskolák esetében egy 50.000 Ft értékű sportszerekre beváltható utalvány, óvodák esetében szintén 50.000 Ft értékű játékokra váltható utalvány lesz.

A tanulságos és gyakorlatias játékok mellett lufis bohóccal, arcfestőkkel, kukás-konténeres autó bemutatóval, kézműves sátorral és sok-sok érdekes programmal várják a résztvevőket. A fellépők között olyan neves előadók is szerepelnek majd, mint az Alma Zenekar, Unique – Völgyesi Gabi, valamint este a Hooligans Együttes ad élő koncertet.

Program:

9.00     Zenés bemelegítés Kalapos Tamással
9.20     Nyíregyházi Táncklub - Gyerektánc
10.00   ALMA Zenekar
11.00   Burattinó Bábszínház
12.00   Old Rock
13.00   Hungaro Retro Táncshow
14.00   Folkfusion Band - Lifestyle
15.00   Mentha Project
15.45   VÁROS TORTÁJA
16.30   Eredményhirdetés
17.00   Unique
19.00   Hooligans élő koncert