Hazai rendezvények

Válasszon nyelvet

2019. április 9-én már negyedik alkalommal, nagy érdeklődés mellett szervezte meg az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Környezetmérnöki Intézete a Környezetmérnöki Szakmai Napot a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ), a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MASZESZ), a Magyar Kémikusok Egyesülete Környezet-analitikai és Technológiai Társasága és az Integrált Tudományok Szakkollégiuma együttműködésével.

A szakmai rendezvény legfőbb célja, hogy a környezetmérnök alapképzésben részt vevő hallgatók megismerjék a környezeti ipar sokszínű tevékenységét, az egyes cégeknél folyó kutatási tevékenységet, ugyanakkor a cégeknek pedig lehetősége nyílik a bemutatkozásra. A célközönség a 2. és 3. évfolyamos nappali tagozatos környezetmérnök hallgatók, ezzel is segítve a szakmai gyakorlatra való elhelyezkedésüket, a tudományos diákköri munkák és szakdolgozatok témaválasztását, de levelezős és 1. éves hallgatók is érdeklődtek a program iránt. 

A 9.00-től 14.00 óráig tartó programot az idén Prof. Dr. Juhász Endre az MTA Vízellátási és Csatornázási Bizottság elnöke vezette végig, összekötve a környezetvédelmi ipar több területét – hulladékgazdálkodás, víz és szennyvízgazdálkodás, energiahatékonyság és levegőminőség-védelem –bemutató előadásokat. 

A résztvevő hallgatók és vendégek a program nyitó részében megismerhették az együttműködő partnerek egyesületi tevékenységét, majd a 15 perces előadások betekintést nyújtottak a szennyvíztisztítás  fejlesztési   lehetőségeibe, az energiahatékonyság kérdésébe, a hulladékgazdálkodás kihívásaiba az EU körforgásos gazdaság kapcsán, a beltéri levegőminőségét befolyásoló mikrobiológiai kockázati közegek vizsgálatába, technológiák környezetvédelmi engedélyeztetési eljárásba, az illegális hulladékelhagyás megelőzésének lehetőségeibe, valamint felhívták a figyelmet a hulladék értékére. Figyelemfelkető előadás hangzott el a csapvíz-palackos víz fogyasztás örök dilemmájáról az ELTE professzorának előadásában és új megközelítésben ismerhették meg a jelenlévők a vízellátás, csatornázás kérdését az Alternatíva alternatívája című előadásban. A városok komplex problémáira A smart city a környezetmérnökök „játszótere” című előadás hívta fel a figyelmet, továbbá érdekes információk hangzottak el arról, hogy a légi felvételek hogyan segítik a hatóság munkáját a környezeti károkozások felderítésében.

Új színfoltként jelentek meg a már diplomát szerzett és a környezeti iparban munkát vállaló volt környezetmérnök hallgatók.  Az általuk képviselt cégek és kutatási tevékenységük bemutatása mellett megosztották tapasztalataikat is a diploma megszerzéséig vezető kihívásokon át az azt követő munkalehetőség keresésen és állásinterjúk buktatóin keresztül vezető sokszor nem könnyű útról, valamint hasznos gyakorlati tanácsokkal látták el a hallgatókat. Pozitív életérzésük, elégedettségük a jelenlévőkre is üdítően hatott.

Köszönet illeti a résztvevő cégek képviselőit – Bezsenyi Anikó (Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Dél-pesti Szennyvíztisztító), Prof. Dr. Záray Gyula (ELTE Kémiai Intézet Analitikai – Kémiai Tanszék),  Dr. Zsabokorszky Ferenc (Enqua Kft.), Rajnai Tamás (Deloitte Kft.), Kari András (Eurofins KVI-PLUSZ Környezetvédelmi Vizsgáló Iroda Kft.), Sinka Attila (Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség), Dr. Major Veronika (VTK INNOSYSTEM VÍZ-, TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KFT.), Iga Benedek (Encotech Kft.), Petrovszki Krisztián (Clean-Way Kft.), Gyenge László (Biofilter Zrt.), Dr. Bakó Gábor (Interspect Kft.), valamint a volt hallgatókat: Puskás Tamás (DHL), Hegedűs Barbara (Tungsram Operations Kft.), Jászay Tamás (DUNAFIN Zrt.), továbbá a szervezésben együttműködő partnereket – Dr. Ágoston Csaba (KSZGYSZ elnöke), Sinka Attila (MASZESZ főtitkára), Dr. Buzás Ilona (Magyar Kémikusok Egyesülete Környezet-analitikai és Technológiai Társasága titkára) és Dr. Koltai László (Integrált Tudományok Szakkollégiuma). 

A meghívó pdf változata

Budapest, 2019. 04.23.                                

Bodáné Dr. Kendrovics Rita

ÓE RKK KMI,

Környezetmérnöki Szakmai Nap főszervezője