Elindult a Felső-Tisza 1,3 milliárdos hulladékmentesítési beruházása.
A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége partnere a PET Kupa nevű országosan ismert környezetvédelmi akciónak és több tagvállalatunk is közreműködik a Természetfilm.hu Egyesület által indított országos kezdeményezés sikerében, melynek célja a Tisza élővilágának megóvása.
Kedden került átadásra a Felső-Tiszai hulladékmentesítési projekt Vásárosnaményban, amelyen részt vett Áder János köztársasági elnök, Dr. Pintér Sándor belügyminiszter és Láng István az Országos Vízügyi Főigazgatóság igazgatója is.
Több mint egy évtizede rendszeresen érkezik külföldi eredetű kommunális hulladék a Felső-Tisza-vidék folyóin, melynek oka az ottani hulladékgazdálkodás hiányossága, az, hogy megteltek a lerakók, s a lakosság a hullámtéren rakja le a szemetet, melyet már a kisebb árhullámok is magukkal ragadnak és hazánkba szállítanak. A szennyezés gyakran több napig tart, és jelentős mennyiségű hulladékot (PET palack, hűtő, gumiabroncs, uszadékfa, egyéb) hagy hátra az árvízvédelmi töltések közötti területen, amely szennyezi a természeti értékekben gazdag tiszai tájat, rontja a turisztikai hasznosítás lehetőségét.
E vízszennyezés elleni hazai védekezés feltételeit javítja a most átadott Felső-Tiszai hulladékmentesítési projekt, amelyet hazai költségvetési forrásból, 1,3 milliárd forint ráfordításával valósított meg a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és négy másik tiszai igazgatóság, az Országos Vízügyi Főigazgatóság koordinációjával. A beruházás célja, hogy a vízügyi szolgálat időben tájékozódjék a szennyeződésről, a levonulás megindulásáról és már az árvizek idején be tudjon avatkozni, a hulladékot koncentráltan, a folyóról tudja eltávolítani. Ehhez a folyó medrét hajókkal zárják el, így az érkező hulladékot és uszadékot a part felé terelik, ahonnan azt a munkagépek kitermelik, és a parton szétválogatásra kerül az uszadék és hulladék.
Áder János elmondta, hogy elsőként a Tiszán vizsgázhat a nagyon sok magyar ötletből összerakott technológia, ami segít abban, hogy megtisztítsák a hulladéktól a folyót. A vízügyi szakemberek másfél év alatt tervezték meg a hulladékmentesítésben részt vevő gépláncot, valamint biztosították az üzemeltetésükhöz szükséges infrastruktúrát.
A köztársasági elnök beszédében kiemelte, hogy „A tiszai PET Kupa kitalálóinak lelkesedése és kitartása eredményeként már más is gyűjteni fogja a műanyag szemetet a folyóról, remélhetőleg nagyobb hatékonysággal és hosszabb időtartamban”. Majd köszönetét fejezte ki a PET Kupa jelenlévő projektvezetőjének, Szövetségünk ügyvezetőjének, Hankó Gergelynek, Molnár Attila Dávidnak, a Természetfilm.hu Egyesület elnökének, a szervezőknek, résztvevőknek, vízügyi szakembereknek munkájukért és arra kérte őket, hogy továbbra is közösen munkálkodjanak a Tisza megóvásáért.
A kapott elismerő szavakat tolmácsolva köszönetet mondunk azon tagvállalatainknak is, akik e munkában segítettek, támogattak bennünket finanszírozással, szolgáltatással, illetve technológiai háttérrel:
Malagrow Kft., Bárczy Kft., NHSZ TISZA Nkft., Folprint Zöldnyomda, Holofon ZRt., Büchl Hungária Kft., WESSLING Hungary Kft., WaterScope Inc., MÁV Zrt., Észak-Alföldi Hulladékgazdálkodási Nkft., Zöldhíd B.I.G.G. Nkft., NHKV Zrt., Hulladékmentes.hu
De nem áll meg a PET Kupa
A rendszer létrejöttével drasztikusan csökkenhet az ártérbe és a lentebbi szakaszokra jutó hulladék mennyisége, de a már ott lévő hulladékbányákat és a Kiskörénél jelenleg is kitermelés alatt álló több ezer tonnányi hulladékot még kezelni kell. 2 támogatással működő projekt van folyamatban a PET Kupa házatáján: Az egyik az idei 2 PET Kupa megrendezését biztosító Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatása, melynek év végéig még zajlik az újrahasznosítást és feldolgozást serkentő része. Ennek köszönhetően kisebb gépeket és egy kis újrahasznosító konténert fejlesztenek a Természetfilm.hu Egyesület szakértői.
2019-ben a Coca-Cola Magyarország a Tisza folyó megtisztítására tett erőfeszítések támogatása mellett döntött. Ennek köszönhetően elindult a Hulladékmentes Tisza projekt, melyhez az anyagi hátteret a cég globális alapítványa, a The Coca-Cola Foundation biztosítja. A támogatás három fő tevékenység költségeit fedezi. Első feladat a műanyag-mentesítés. A Tiszai PET Kupa és az Országos Vízügyi Főigazgatóság koordinálásával az illetékes vízügyi Igazgatóságok nagyszabású clean-up akciókat terveznek határainkon belül több helyszínen is, megcélozva mind a hullámteret, a nyílt víz felületet és az ártéri erdőt is. A második feladat a kutatás. Önkéntesek, kutatók és vízügyi szakemberek GPS jeladókkal követik nyomon a tiszai műanyag palack zajlás lefolyását, és térképezik fel a legsúlyosabban szennyezett területeket. A harmadik feladat, a PET Kupa hulladékkal a hulladék ellen szemléletének megfelelően az összegyűjtött hulladék hasznosításának új és innovatív módjainak feltárása és fejlesztése. Ezen három fő tevékenységet támogatja és egészíti ki a szemléletformálás, melynek keretében kiállítások, szakmai találkozók valósulnak meg és folytatódik az ismeretterjesztő filmek, rövidfilmek és internetes videók készítése is. További információk: https://petkupa.hu/hu_HU/zerowastetiszariver/ #zerowastetisza #hulladekmentestisza
Forrás: OVF sajtóközlemény és a www.hirado.hu