Hazai hírek

Válasszon nyelvet

Negyedszer hirdette meg a fenntarthatósági témahetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) idén; a témahéten a minisztérium parlamenti államtitkárának ismertetése szerint kétszer annyi intézmény és ötször annyi diák vesz részt, mint négy évvel ezelőtt.

A Parlamentben megtartott hétfői nyitórendezvényen Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára elmondta: idén mintegy 1500 intézmény kapcsolódik be, kétszer annyi, mint négy évvel ezelőtt, és 300 ezer diák vesz részt a programokon, ötször annyi, mint az első témahéten.

Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a témahét ideje alatt megrendezett TeSzedd! szemétgyűjtési akció során a diákok a gyakorlatban is tapasztalhatják, milyen környezetkárosító hatása van az eldobált hulladékoknak.

A témahét fővédnöke a köztársasági elnök.

A március 18-22. között megrendezett programsorozat kiemelt témája a közlekedés, a víz és a fenntarthatósági törekvések, célja pedig a fenntarthatóság üzenetének széles körű terjesztése iskolai keretek között.

Rétvári Bence hangsúlyozta: az oktatás 21. századi módja, hogy a lexikális tudáson túl az ismereteket készségszinten is elsajátítják a tanulók az iskolában. Példaként említette a fenntarthatósági témahét mellett a digitális témahetet, valamint a Pénz7 pénzügyi és vállalkozói témahetet.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy olyan kormányzati akciók, iskolai és iskolán kívüli, nem megszokott tanulási lehetőségek nyíltak meg, amelyek hozzájárulnak a fiatalok szemléletformálásához és felelős gondolkodásához.

Rétvári Bence megköszönte a programokba bekapcsolódó pedagógusoknak, hogy a tanórai keretekből kilépve innovatív hozzáállással segítik a diákok ismeretszerzését.

Kiemelte azt is, hogy az innováció az elmúlt időszakban más területeken is teret kapott a köznevelésben. A tárca törekedett minden olyan innovatív eszköz biztosítására, amely a magyar fiataloknak versenyképes tudást ad - hangsúlyozta az EMMI államtitkára.

Weingartner Balázs, az ITM fenntarthatóságért felelős államtitkára szintén kiemelte a gyakorlati tapasztalatok megszerzésének lehetőségét. Fontosnak nevezte minél több olyan kampány indítását, amely erősíti a szemléletváltást, és biztosítja annak lehetőségét, hogy a fiatalok tenni is tudjanak a fenntarthatósági témahét céljainak megvalósításáért.

teszedd

További információk...

teszedd header nodate1