Szövetségi hírek

Válasszon nyelvet

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége az április 28-30. között megrendezésre kerülő ÖKOINDUSTRIA Virtuális Expo és Konferencia alkalmából egy Zöldgazdaság2021 című tanulmánnyal jelenik meg, amelyben tagvállalatainak gyakorlati tapasztalatai és saját kutatásai, felmérései alapján helyzetképet ad az ágazat jelenlegi tevékenységéről, hazai és nemzetközi eredményeiről, problémáiról és konstruktív módon számba veszi az elkövetkező időszak lehetőségeit és feladatait is.

A nyomtatott változatot a Szövetség tagjai és kiemelt partnerei már kezükben tarthatják, a Szövetség és az ÖKOINDUSTRIA honlapján közölt módon pedig online elérhető, letölthető. ZG2021

A tanulmány egy éven keresztül, több mint harminc szakértő bevonásával készült, megjelentetését pedig két hajtóerő motiválta: egyrészt sok szakmai megkeresés érkezik a Szövetséghez a zöldgazdaság meghatározása, stratégiája és a képviselt szakterületek kapcsán - melyek nagy részére választ kíván adni a tanulmány -, másrészt az EU új költségvetéséből fakadó finanszírozási lehetőségek széles tárháza olyan segítséget nyújthat a zöldiparnak, melynek hatékony felhasználása pozitívan hathat a gazdaság működésére, a foglalkoztatottságra és természetszerűleg a környezet állapotára is.

Számunkra a környezet védelme - a természet megóvása mellett - nem más, mint az emberek védelme, akik számára szakmai munkánkkal, törekvéseinkkel, innovációinkkal meg kívánjuk teremteni az egészséges, tiszta környezetet, amely biztosítja számukra azt az energiát, amely lehetőséget teremt a gyarapodásra anyagi és szellemi értelemben is.

Ezek alapján született meg a gondolat - majd a szakértők, támogatók bevonása után - maga a tanulmány, amely az EU által is meghatározott fókusztémák köré csoportosítva kívánja ráirányítani a figyelmet az ágazatban rejlő szellemi és innovációs potenciál célszerű felhasználására.

A szerzők remélik, hogy a tanulmány megismerése és továbbgondolása újabb lehetőségeket, innovációkat generál a politika, a gazdaság és a társadalom valamennyi szintjén, ugyanakkor haszonnal forgatják majd a tanulmányaikat folytató, de a közös jövőnket majdan alakító hallgatók is.

kotelezettsegvallalasok

A Szövetség az elmúlt évben is több minisztériummal, szakmai szövetséggel, intézménnyel, (multinacionális) gazdasági társasággal, önkormányzattal, civil szervezettel működött együtt jelentős fenntarthatósági projektek megvalósításában, stratégiai anyagok társadalmi egyeztetésében. Az ennek során felgyülemlett tapasztalatok, javaslatok esszenciáját tartalmazza a tanulmány, mintegy előrevetítve, vizionálva közös dolgaink közös megvalósításának lehetőségét, a közös nevező szükségességét.

A Zöldgazdaság2021 című tanulmány - természetesen - nem befejezett mű. Az olvasók és a mindennapi történések folyamatosan újraírhatják ezeket és remélhetőleg a közeljövőben friss, aktuális információkkal ismét megjelenhet mindazok számára, akik érdeklődnek a fenntarthatóság gazdasági, ágazati, vállalati és oktatási szintre lebontott témái, lehetőségei iránt, akik a mindennapokban is érzékelik a KSZGYSZ szlogenjét: „Velünk zöldebb!”

LETÖLTHETŐ ITT

Sajtókapcsolat:
Bedő Károlyné
Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége
Tel: +36 30 884 1370
[email protected]

tamogatok