
A beérkezett észrevételek és szóbeli egyeztetések alapján az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Egyes hulladékgazdálkodási ágazati intézkedésekről” szóló előterjesztésével kapcsolatban kidolgozott vitaanyag megtárgyalására és véglegesítésére online ült ismét össze a munkacsoport.

Az „Egyes hulladékgazdálkodási ágazati intézkedésekről” szóló előterjesztéshez adott észrevételeinkre kapott válaszok egy része hiányolta levelünkből a felvetett problémák kiküszöbölésére, megoldására vonatkozó javaslatokat.

Informálisan jutott a Szövetség tudomására, hogy 2020. május 27-én a Kormány az „Egyes hulladékgazdálkodási ágazati intézkedésekről” szóló előterjesztést tárgyalta, amelynek tartalmáról, előzetes egyeztetéséről nem volt tudomásunk.
A Szövetség folyamatosan tájékoztatja a tagokat az EU körforgásos gazdasági irányelvei harmonizációjának előkészítése és egyeztetése érdekében az ITM által szervezett „kiterjesztett gyártói felelősség” (EPR), illetve a „kiemelt hulladékáramok” témájú fórumok üléseiről, elérhetővé téve az egyes ülések jegyzőkönyvét, és lehetőséget biztosítva az azokban foglaltakhoz véleményt megfogalmazni.
A 2018. október 17-i KSZGYSZ Elnökségi ülés jóváhagyta a Munkacsoportok vezetőinek megbeszélésén kialakított javaslatot a korábban létrehozott Munkacsoportok átalakításáról és összevonásáról.
Időpont: 2016. október 26.
Helyszín: Herman Ottó Konferencia Központ (1223 Budapest, Nagytétényi út 190.)